Katolikus Kassa

A kassai Szent Gellért pasztorációs központ honlapja

Hirdetés

 

JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK

                         

A fokozódó járványhelyzetre és ez által az állami előírások szigorodására való tekintettel, 2021. november 22-től visszavonásig az alábbi rendelkezések lépnek életbe.

Kérjük a kedves Testvéreket az állami rendelkezések betartására. Érezzük mindannyian lelkiismereti kötelességünknek, hogy segítsük a védekezést e szabályok betartásával.

A piros, bordó és fekete járásokban csak OTP-rezsimben lehet működni. Ez azt jelenti, hogy az oltottak, a betegségen átesettek és a negatív teszttel rendelkezők járhatnak, a PCR-teszt 72 óránál, az antigén-teszt 48 óránál nem lehet régebbi.

A bordó és fekete járásokban korlátozzák a tömegrendezvények nagyságát, így az istentiszteleteken, szentmiséken való részvételt is. Ezeken csak oltottak vagy a betegségből felgyógyultak vehetnekrészt. Piros járásban legfeljebb kétszázan, bordóban százan, feketében ötvenen, ami érvényes az istentiszteletekre és a sportrendezvényekre is. Kassa jelenleg a fekete besorolásba tartozik. Elméletileg lehetőség van OTP-rezsimben is működnie egy-egy rendezvénynek, de ebben az esetben legfeljebb hat ember vehet ezeken részt.

A templomba érkezéskor kérjük a Testvéreket, hogy szíveskedjenek a kezüket fertőtleníteni és együttműködni a személyzettel, akik ellenőrzik az oltást vagy a gyógyulást igazoló okmányokat.

Aki felső légúti betegség tüneteit észleli magán (orrfolyás, tüsszögés, köhögés), ne jöjjön szentmisére, és ne vegyen részt templomi imaalkalmakon. Ebben az esetben, mint minden betegség esetében, a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentés érvényes.

Imádkozzunk továbbra is a Mindenható Istenhez a járvány elmúlásáért, kérjük buzgón a Boldogságos Szűz Máriát, a betegek gyógyítóját, és egyházmegyénk védőszentjei közbenjárását, hogy vegyék oltalmukba a betegeket, az egészségügyben dolgozókat a hívőket és lelkipásztorokat egyaránt.

 

Hirdetés 2021. november 21. - Krisztus Király vasárnapja

Az egyházi (liturgikus B) év utolsó vasárnapja

Čítať ďalej: Hirdetés 

Aktuális miserend

Aktuális miserend

2022 októberétől

Templom

hétfő  7:00 Premontrei 
  17:00 Orsolyiták 
kedd  7:00 Premontrei
   17:00 Orsolyiták 
szerda  7:00  Premontrei
   17:00 Orsolyiták 
csütörtök  7:00  Ferencesek
   17:00  Premontrei
péntek 7:00  Ferencesek
   17:00  Premontrei
szombat  7:00  Premontrei
vasárnap  7:15 Ferencesek
   8:30  Orsolyiták 
   10:00  Premontrei
  11:30 Déli plébánia
  12:00 Dóm

 

banner 336x280 hu

Közösségi képek

309295832_774848316905027_7954056460625874043_n.jpg

IMG 20221206 162854C