Adó 2%
Te kinek ajánlod fel 2024-ben adód 2%-át?
Idén is van lehetőség az adó 2%-ának felajánlására központunk számára. A nyomtatványokat letölthetik honlapunkról (www.katolikuskassa.sk). Annak ellenére, hogy az adók 2%-a nem jelent nagy összeget, összességében kellően nagy anyagi forrást jelent számunkra: hozzájárul és segíti közösségünket a terveink megvalósításában.
Előre is köszönjük.
Gyerekek imája a világbékéért
A Márai suli diákjai is csatlakoztak az "Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” imakezdeményezéshez idén 2022 október 18-án. A Máraifeszt kezdetén a hittanos diákok kivonultak az udvarra és reggel 7:45-kor megkezdték imádkozni a rózsafüzért. Az ablakból felső tagozatos diákok látva a dolgot fokozatosan leszálingóztak az udvarra és csatlakoztak az imádkozókhoz.
Családi nagyrendezvény 2022
Nyári tábor 2022
Az Interreg Family projekt keretén belül A Háromkő Egyesület szakmai segítségével a Szent Gellért pasztorációs központ nyári tábort szervezett 2022 július 17 és 21 között. Az eredetileg 5 naposra tervezett tábor sajnos egy nappal lerövidült a még mindig jelen lévő Covid járvány miatt. De ami a 4 napba belefért az sok élményt és vidámságot hozott a tábor 30 résztvevőjének. A nap általában jó kedéjű reggeli tornával kezdődött, majd következett egy kis bábjelenet és beszélgetés a nap aktuális témájáról. Ezt kiscsoportos munka, kézügyesség követte. Persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a sok játék és munka során mindenki meg tud éhezni. Szóval a tízórai és az uzsonna sosem váratott magára. Az énektanulás mindig gitárosan zajlott így még a fiúknak is volt kedvük énekelni. Minden nap volt egy kis sportolás, vetélkedő, kézügyesség és népi játék. De a lelkiekről sem feledkeztünk meg. Majdnem minden nap misével zárult. A lányok énekükkel tették szebbé, a fiúk ministrálásukkal sgítették a misét.
A Családok Világtalálkozójának kassai rendezvénye
A Családok X. Világtalálkozója június 22-étől június 26-ig zajlott, különleges, eddig példa nélkül álló formában, ugyanis a világtalálkozó ezúttal több központú volt, és a világ minden részére kiterjedt.
A találkozó fővárosa Róma volt, miközben az egyházmegyék helyi programokat szerveztek a családoknak és a közösségeknek, hogy bevonják a híveket és élettel töltsék meg az eseményt.
Read more: A Családok Világtalálkozójának kassai rendezvénye
Szinodális út
Ferenc pápa püspöki szinódust hívott össze 2023 őszére, aminek témája az Egyház szinodális jellege.
Mit jelent a szinodalitás?
Ferenc pápa a szinódus összehívásával arra hívja az egész Egyházat, hogy reflektáljon a saját életére és küldetésére. Ebben a folyamatban, amelynek kulcsszavai a közösség, részvétel, küldetés, minden embernek helye és szerepe van!
A „szinódus” egy ősi szó az Egyház hagyományában, és azt az utat jelzi, amelyen Isten népe együtt jár. A szinodalitás mindenekelőtt azt a sajátos stílust jelenti, amely az Egyház életét és küldetését jellemzi: Isten népe együtt vándorol, és abba a közösségbe gyűlik, amelyet az Úr Jézus hívott egybe a Szentlélek erejével, hogy hirdesse az evangéliumot.
Házasság hete 2022
A házasság hete Kassán és mindenütt máshol 2022-ben február 13 -20 között került megrendezésre. A rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Az idei mottó: Maradjunk együtt!